Főbb gondolatok
1. Tudjuk, hogy mennyi minden múlik az önbecsülésünkön. De mitől függ az önértékelésünk?
– amit nevelőink mondtak rólunk (negatívakat és pozitívokat), azt védtelenek lévén, elhisszük, mint a hipnózisban adott instrukciókat
(pl: „Te sose viszed semmire!”, „Ha ilyen vagy, nem kellesz majd senkinek”!”, „Ha így viselkedsz, senki sem szeret majd!”, vagy az egyik legrosszabb: „Téged csak mi szeretünk igazán!”
– a kép, amit magunkról a serdülőkorban a társainkkal együtt magunkról kialakítottunk
(pl.:„hiú, optimista, lusta, okos, jó nő, jó pasi, unalmas, csak magával foglalkozik, segítőkész” stb.)
– eddigi életünk során velünk megesett pozitív és negatív értelemben vett legdrámaibb élményeinkből leszűrt tapasztalataink magunkról
(pl.: szerelmi csalódás, nagy győzelmek, húsbavágó személyes vagy anyagi veszteségek, elért célok és beteljesülések)
Erre a témára lehet egyszerű gyakorlatot végezni
2. Hogyan változtathatjuk kívánatos irányba az önbecsülésünket?
– észrevesszük, „rajtakapjuk” magunkat a belső monológunk során önmagunkról alkotott negatív ítéleteinken
– ezeket azonnal és pimaszul pozitívba fordítjuk
– erre a műveletre nagyjából három nap alatt rá lehet szokni
(pl.: „Hú, de rosszul nézek ki ma!” vs.: „Milyen szép vagyok ma!”)
3. Kommunikációs értelemben az önbecsülés lehet konstruktív vagy destruktív.
Konstruktív akkor, ha magas önértékelésünk mások megbecsülésével társul. (pl.: „Milyen jó ebben a társaságban lenni!”)
Ennek megfelelően destruktív akkor, ha a másokkal való olyan összehasonlításon alapul, amely a többiek számára lesújtó belső ítélettel társul (pl.: „Mit keresek én ennyi hülye között?…”, vagy: „Hogy képes ennyi szemétláda összegyűlni egy helyre?…”)
A destruktív önbecsülés a magasabbrendűség mámoros érzését nyújtja. Viszont a kommunikációban nyíltan vagy burkoltan ellenségessé, morcossá tesz. A morcosak pedig vesztesek.
A konstruktív önbecsülés kedvessé és szimpatikussá tesz. Márpedig aki kedves, az általában győztes is.
4. Önbecsülésünk bármely helyzetben alkalmazható tesztje: körülnézünk, és amilyen mértékben szimpatikusak vagy ellenszenvesek a körülöttünk lévő emberek, éppen olyan mértékben vagyunk magunkkal jóban vagy rosszban az adott pillanatban.
(pl.: „Hű, de rémes társaság ez!…” vs: „Mennyi kedves ember gyűlt itt össze!…”)
Ezt a tesztet helyben, azonnal el lehet végezni, csak körül kell alaposan nézni. Mint gyakorlat elég jó hangulatot csinál, ha mindenki feláll, és jól megnézegeti egymást. Ezt nehéz ugyanis vigyorgás nélkül megúszni.
5. Miképp védjük meg magunkat mások negatív ítéleteinek hatásától? A számunkra fontos személyek rólunk alkotott ítéleteinek nagy ereje van. A nem fontos személyekének is. Önszeretetünk hiányosságaiból fakad, hogy többnyire mohón vágyunk az elismerésre, és rettegünk az elítéléstől. Önmagunk igaz szeretete megvéd attól, hogy mások ítéleteinek ki legyünk szolgáltatva.
6. Önbecsülés és boldogság. A boldogság az a tartós állapot, amikor meg vagyunk arról győződve, hogy teljesen rendben vagyunk úgy, ahogy éppen vagyunk, és a többiek is teljesen rendben vannak úgy, ahogy vannak. Ezen felül pedig a körülöttünk lévő világ is rendben van úgy, ahogy van. Mind saját magunkkal, mind másokkal szemben ha egyáltalán van ítéletünk, akkor ez az ítélet pozitív. Boldog állapotunkban nem akarunk semmin és senkin javítani, hanem örülünk az életnek, és végezzük a dolgunkat. A boldogság egyik belső feltétele tehát a konstruktív önbecsülés.